Budakeszi búcsú
2021.07.23

Római katolikus templomunkat Havas Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, ezért augusztus ötödikét követő vasárnapon, augusztus 8-án ünnepeljük a búcsú napját. Idén is folytatjuk a hagyományt, miszerint a templom búcsú napja egyben az egész település ünnepe is legyen. A 10 órás ünnepi szentmisét követően, 11 órától szeretettel várjuk budakeszi minden polgárát közös ünneplésre a templom alatti térre.

„Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának.”

A 10 órás ünnepi szentmisét követően, 11 órától szeretettel várjuk budakeszi minden polgárát közös ünneplésre a templom alatti térre és a Szent László Ház udvarára, ahol a Német Kisebbségi Önkormányzat és a Hagyományőrző Kör jóvoltából sátrak lesznek felállítva, hogy a tűző nap elől árnyékba lehessen vonulni.

Program:

10:00
Ünnepi szentmise

11:00 – 14:00
Búcsú ünnep

Élő zene és ének
Közreműködnek:
A Budakeszi Hagyományőrző Kör Asszonykórusa,
Dalárdája,
Fúvószenekara

Étel, ital
Borkóstoló finom borokból
Bográcsban ételfőzés

Játszóház gyerekeknek
nemezelés, papírforgó készítés,
fakanálfestés, patchwork készítés,
ügyességi játékok,
kürtős kalács készítés

Vásár
Keresztény filmek DVD-n,
fazekas, kerámiatárgyak,
borok, mézek és méztermékek,
mézeskalács, édesség, vattacukor
ékszerek,
patchwork technikával készült használati eszközök

Könyv
Mirk István idén kiadott - a keresztény küldetésről szóló - teológiai kötete a szerzőtől átvehető, továbbá a korábban megjelent könyvei is hozzáférhetőek.

Meghívó PDF

 

2021. szeptember 19.
XIX.évf. 28.szám


 hétfő 6:30
 kedd 6:30
 szerda 6:30
 csütörtök 6:30
 péntek 19:00
 szombat 19:00
 vasárnap 8:00
10:00
19:00