Katekumenátus csoport indul
2021.08.27

Katekumenátus csoport indul ebben a tanévben is, melybe azokat a fiatalokat, felnőtteket várjuk, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy elsőáldozók, ill. bérmálkozók lenni.

A keresztény élet, vagyis a Krisztus-követés útját járjuk közösségben, az evangélium örömének napi megélésével, a Biblia és az Egyház hagyományának megismerésével.

Azokat is szeretettel hívjuk, akik gyakorló katolikusok, de szeretnék mélyíteni a kapcsolatukat Istennel, és gyarapítani hitismereteiket.

Várjuk azokat a szülőket is, akik hittanos gyermekeiknek szeretnének segíteni, de nem, vagy csak régen tanultak hittant.

A találkozások hetente lesznek a domonkos nővéreknél, egyeztetett időben.

A részvételi szándékot szeptember végéig lehet jelezni a következő elérhetőségeken:

Farkas Éva Imelda nővér
  mobil: 06-20-823-3447
  email:

 

2024. április 21.
XXII.évf. 15.szám


Április 20.
szombat
16:30
Szentmise kisgyermekes családok számára