Beszámoló a makkosi búcsúról
2023.09.24

Megkötözöttségből szabadulás – Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén búcsút tartottunk Makkosmárián.

Püspöki szentmise Makkosmárián,
Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén szeptember 24-én.

.

A fotógalériában megtekinthetők a makkosi búcsún készült fényképek.

A rossz időjárás ellenére sokan vettek részt a püspöki szentmisén Makkosmárián. Az eredetileg a templomkertbe tervezett szentmisét a templomban tartották, amely szépen megtelt a helyi hívek és a zarándokok sokaságával.

A szentmise elején, Filó Kristóf plébános atya köszöntötte Spányi Antal püspök urat. Kristóf atya köszöntőjében felidézte, hogy milyen régi gyökerekkel, és hagyományokkal rendelkezik ez az ősi zarándokhely.

A köszöntő után püspök atya megáldotta Váry József M. Bonajunkta OSM szervita atya emléktábláját, aki a kommunizmusban három évtizeden keresztül – az eldugott Makkosmárián – fogadta a híveket, hogy bűneikből feloldozza őket és lelki útravalóval támogassa őket.

Spányi Antal püspök úr homíliájában a Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz való imáink - múltbeli és jelenkori - fontosságára emlékeztetett. Míg korábban a hadifoglyok kiszabadulása miatt jöttek imáikkal Máriához, napjainkban már a megkötözöttségek, a szenvedélyek rabsága és fogságának feloldása miatt zarándokolnak sokan Makkosmáriára, és fordulnak a Szűz Anyához kéréseikkel.

Püspök atya szentbeszédében kitért rá, hogy mi is megtapasztaljuk a megkötözöttséget, amiből reméljük megszabadulásunkat. Úgy látja, hogy bonyolult világunkban sokszor a bűnöket is nehezebben érjük tetten. Nem mindig egyértelmű. Ezzel vigyázni kell. A megyéspüspök a jelentősebb függőségeket felsorolva (alkoholizmus, játékszenvedély stb.) emlékeztetett rá, hogy ezek mind rabsággal fenyegetik világunkat. Hangsúlyozta, hogy a félelmet is belénk ültették. „A világ sajnos akarja, hogy rabjai legyünk a félelmünknek, függőségeinknek. De van ebből szabadulás!”

Hozzátette, hogy a „fogolykiváltó” szerzetesek a feloldozás szentségét osztották az ide érkezőknek. „Jó erre gondolni. Mária mindig itt van, forduljunk hozzá bizalommal, hogy megszabaduljunk a megkötözöttségeinkből.” Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a gyengeségek mellett az Istennel való találkozásainkat is idézzük fel, helyezzük központba, mert ez tovább segít minket a gyógyulás útján. A prédikáció végén püspök atya buzdította a híveket és felhívta a figyelmet arra, hogy Isten találkozni akar velünk! „Kopogtat. Járjuk Vele az életünk. Ezen az úton Mária is imádkozik velünk.”

A búcsú ünnepsége a szentmisével nem ért véget. Az eső elállt, így a találkozásra, az együttlétre is volt lehetőség. A Budakeszi Plébánia közösségei is „megmutatták” magukat. Az Anya-Ima közösség gyermek foglalkozatót is tartott. Az egyházközség agapéval vendégelte meg az ünneplő közösséget. A zarándokok közül sokan jöttek egyénileg, de több csoport is érkezett, mint például a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola diákjai és tanárai alkotta zarándokcsoport. Az esemény zárásaként a templomban a helyi közösség tartott zenés dicsőítő alkalmat.

A megkötözöttségből való szabadulásokért forduljunk imáinkkal a Fogolykiváltó Szűz Máriához!

 

2024. május 5.
XXII.évf. 17.szám