Aktuálisan 5. és 6. osztályos gyermekek számára nyújt közösségi alkalmakat heti rendszerességgel.


Az imacsoport a nemzetközi Szent Mónika Imaközösséghez, Magyarországon a "Keresztény édesanyák Szent Mónika közösségéhez” tartozik.


Helyi édesanyák közössége, akik közösségben szeretnének heti rendszerességgel imádkozni gyermekeikért, családjukért.


A házaspároknak szóló közösség a MÉCS közösség koncepciója szerint havi egy szombat este találkozik. A házaspárok egy-egy témát dolgoznak fel, illetve imádkoznak a találkozókon.


Közösségük a 2018-tól zajló felnőtt katekumen képzések közösségeiből alakult. Összejöveteleiket közös imádsággal kezdik, szentírás olvasásával foglalkoznak, illetve az evangéliumról beszélgetnek baráti kapcsolódással/barátsággal.


2018 szeptemberében alakult a csoport, alkalmanként rövid szakaszt olvasnak fel. A Szentírásról, hitünkről - annak részleteiről - és hitünknek a mindennapokban való megéléséről beszélgetnek.


Az alapítás óta (1971. augusztus 15.) emberek sokaságának megszakítatlan imádsága száll fel Urunkhoz a Föld öt kontinensén…


A Hit és Fény közösségek értelmi sérültek, családtagjaik és barátaik, - különösen fiatal barátaik - közössége, akik rendszeresen találkoznak Krisztus szellemében, hogy megosszák barátságukat, együtt imádkozzanak és ünnepeljék az életet. A Hit és Fény Báránykák közössége havonta egyszer találkozik szombat délutánonként.





2023. december 10.
XXI.évf. 42.szám


 hétfő 6:00, 8:00
 kedd 6:00, 8:00
 szerda 6:00, 8:00
 csütörtök 6:00, 8:00
 péntek 6:00
18:00
 szombat 18:00
 vasárnap 8:00
10:00
18:00