Nagyböjt 2025.
2025.03.20

A nagyböjtben koncentráltabban kísérjük Jézust a keresztúton, egészen a Golgotáig és a kereszthalálig. A hívő ember a szenvedést és a halált is úgy tekinti, mint Krisztus sorsában való részesedést, amelyben benne van a vigasztalás és a feltámadás ígérete is.

Jézus nem a szenvedést – nem is a halált – kereste, hanem kitartott a küldetése mellett. Biblikusok azt mondják, Jézus Keresztelő János halálhírekor döbbent rá, hogy rá is ez a sors vár. Mi keresztények (Krisztus követők) pedig Jézus keresztútján döbbenünk rá, hogy a mi sorsunk is – Mesterünkhöz hasonlóan – a szenvedés, mert csak a szenvedés által van alkalmunk olyan erények gyakorlására, amelyek hasonlóvá tesznek Krisztushoz.

Keresztény hitünk egyik próbatétele, hogy a kegyelmi megigazolásunkat adó isteni ajándék nem jelenti a szenvedéstől való mentességet. Az atyai gondviselés nem jelenti a világból való kivételezettségünket. A gondviselés azt jelenti, hogy az Atya részesít minket is Fiának, Krisztusnak a sorsában: kegyelmeiben, örömeiben, szenvedéseiben és a halál általi megdicsőülésében.

Bűn és kegyelem állandó küzdelme és a kegyelem diadala kíséri végig az üdvtörténetet. A kegyelem visszautasítása Krisztus kereszthalálában érte el a csúcspontját, amit R. Guardini „második bűnbeesésnek” nevez. Ugyancsak Guardini mondja, hogy az első bűnbeesés óta a megváltás az áldozat útjára terelődött.

A bűn misztériuma voltaképpen az isteni szeretet misztériumába torkollik. A keresztény ember sohasem tévesztheti szem elől, hogy nem az áteredő bűn rendjében, hanem a megváltás rendjében élünk. Olyannyira a megváltás rendjében élünk, hogy már – nem csak az Isten országa, hanem – a feltámadás is megkezdődött. Abban az értelemben, hogy már most érezteti hatását a bűnökből való lelki feltámadás.

Miért engedte Isten, sőt akarta, hogy olyan formában történjen a megváltás, ahogyan történt? Szolidaritást vállalt velünk emberekkel, úgy. hogy az eredeti bűnt nem vette magára és személyes bűnt sohasem követett el. Emberi természete mégis magára vállalta a bűn következményeit: a szenvedést és a halált.

Mivel Isten lényege a szeretet, módot talált arra, hogy a világ visszataláljon hozzá. Ezt mondják helytelenül – jogi köntösbe fogalmazva – kiengesztelődésnek, elégtétel szolgáltatásnak. Természetesen a megváltásban szó sincs a megsértett isteni jogrend kiengeszteléséről. Maga a megváltás szó az ószövetségi „g o é l” kifejezéshez kapcsolódik, amely a Számok könyvének egy családjogi fogalom /4Mózes 35/. Isten megbocsátása megelőzi a megtérést és lehetővé teszi azt. Az üdvösség tiszta kegyelem. Kegyelmi felemelkedésünket éppen úgy nem előzi meg emberi érdem, mint a teremtésünket.

Értsük helyesen az áldozat fogalmát. Jézus életodaadása - mint egyszeri és végső áldozat – felváltja a kultikus engesztelő áldozatok ószövetségi rendjét. Ez az áldozat a bűnök megtisztítását, a bűntől való megszabadulást eredményezi, nem arra szolgál, hogy Isten haragját lecsillapítsa, vagy irgalomra indítsa.

Megváltásunk végső titka Isten ingyenes, egyoldalú szeretete. Ahogy a zsidó Messiás képbe nem fért bele ez a szeretet – a szolgáló, a pogányságra is kiterjedő és a szenvedő Messiás -, úgy nekünk keresztényeknek, a keresztény krisztológiának is ezek a legnehezebb titkai: az utolsó helyen való szolgálat, a pogányokra is kiterjedő isteni szeretet és a szenvedésekkel sújtott kereszt felé tartó élet. Ezt jelenti Jézussal közösen járni a keresztutat. És mindezeken átragyog életünk legnagyobb titka: Isten személyre szólóan szeret és gondot visel ránk, számon tart és megmenti az életünket.

Összeállította: Mirk István